Főzőiskola

 

Ki tudja, éberen vagy álmomban,
egyszer Meseországban játszottam.
Volt ott számos öreg, híres mesemondó,
termett még csokorban író és bemondó.

Olyan nép él arra: mind MONDANI akar!
Nincs nyugta napestig – beteg, ha nem kavar…
(Engem nem izgat fel, egy cseppet se zavar –
de ha rólam szólnak, szájra lendül a kar!)

E nép  szeret főzni – nemcsak szeret, tud is.
Nevét kitalálni könnyű, ha titok is:
első blikkre talán azt mondod, hogy avar,
gondold át még egyszer (ha kérés nem zavar):

A hadarok vezére nem kis pályás, nagy arc,
bevezetésképpen egy receptet hadar:
„tudja minden hadar, ha lejáratni akar,
sokat kell habarni – a nyelveddel, hamar.

Mi tudjuk a  receptet, a titkok nagy titka:
szenvedjen, pusztuljon az ellenséges birka!
Bele a levesbe, főzd csak, keverd-kavard,
Isten meg éltessen minden igaz hadart!

Csak szórjuk a szitkot, mint orr alá a borsot,
magunk ellen ezzel kihívjuk a sorsot…
de ez most nem számít, a pillanat a fontos,
győz a nyelv-fakanál; és öklünk, az a csontos!

Aki nem  velünk van, biz az mind ellenünk!
Hogy ki az ellenség, nem sokat töprengünk.
Mind barát, ki szórja  ránk két kézzel a tömjént,
aki nem mosolyog, gyanús, hát „Ki innét!”

Ha rajtakaptál mást egy apró turpisságon,
nem bocsáthatod meg, csak a túlvilágon!
És most elregélem a megmondó-levest
mifelénk hogy főzik, itt a híres recept:

Nem kell hozzá sok, elég egy-két tétel,
a kavaró-tanszéken ez fő vizsgaétel!
Egy mondat is elég, csak ismételd sokszor:
minél többen mondják, annál jobb a kontroll!

A levesbe libát, rá mondjatok tósztot,
csakis ő a ludas – mindenkit kifosztott!
Mellette  lődörög a barátja, furcsán,
esküdni mernék rá, nem más ez, mint …

A kurzushoz ez volt a bevezető óra,
ne térjen ma senki csendben nyugovóra!
Gyakorolják frissen, amit ma tanultak,
a sörivós esték így hosszúra nyúlnak.

Az oroszlán ordít. Aki nem szid: nyuszi!
Csak a gyáváknak jár esténként a puszi.
Az erősek hangja öblös, sose hallgat,
a csend nem való másnak, csak a halnak!

Holnap új anyag jön, bár egy kissé még nyers
– tilos rögzíteni – nem bírná el egy vers.
Legyen itt mindenki, ki érzi, ez az élet!
Annak a nyelvemmel holnap is zenélek!

Úgy érzem, vannak itt, akik még nem hisznek:
tudd meg, ez volt régen alapja a KISZ-nek…
Ma mi vagyunk a nyerők – a sztárszakácsok
– vágod?
Lefőzzük nyelvünkkel az egész világot!”

 

Papp Csaba – Napkor, 2014.08.26.

 

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..